A digitális irányítás szükségessége
Különböző kapcsolásokkal, a pálya szakaszokra bontásával többé-kevésbé sikerült a problémát megoldani. Ezek a megoldások azonban bonyolultak és költségesek, bizonyos fokú szakértelmet feltételeznek, ráadásul kezelésük sem túl egyszerű. Ennél fogva a problémára szinte a kezdetektől igyekeztek megoldást találni a tervezők.
A digitális rendszerek evolúciója
Az első rendszer már az 1940-es években megjelent a Lionel cég kínálatában. A rendszerben rádió-távirányítással változtatható volt az egyes vonatok haladási iránya, egyenként működtethető volt a mozdonyok sípja, a kocsik kapcsolója, illetve a billentethető kocsik mechanikája. Bár a rendszer elég költséges volt és megbízhatósága is messze elmaradt a kívánatostól, sok olyan funkciót tartalmazott már, amit a jelenlegi digitális rendszerek is.
Az első rendszert, ami a vezérlőjeleket a síneken továbbította, a General Electric mutatta be 1963-ban. Kis idő múlva a cég leállította az ASTRAC névre hallgató rendszerének fejlesztését, amit az Alphatronics folytatott.
Európában a Philips jelent meg hasonló rendszerrel 1972-ben. A Philips rendszere 20 csatornás volt, azaz ennyi vonat közlekedhetett függetlenül, ellentétben a 6 csatornás ASTRAC-kal.
Az első digitális modellvasutat a Märklin mutatta be 1979-ben a Nürnbergi vásáron.
Kevéssel ezután, 1981-ben a Hornby digitális rendszere már elérhető volt a boltokban, "Hornby Zero-1" néven.
Ezt követte a Trix rendszere, a ma is ismerősen hangzó "Selectrix", 1982-ben. A rendszer jelölése az "SX" lett.
A Kato cég digitális rendszere a "Kato Digital" nem volt túl hosszú életű, hiszen annak ellenére, hogy az 1986-ban tűnt fel a piacon, 1992-ben már le is állították a gyártását. Mégis érdemes megemlítenünk, mert ez az első olyan rendszer, amit RS232 szabványú soros porton számítógéphez lehetett csatlakoztatni.
1987-ben a Fleischmann is előállt a saját rendszerével a "Fleischmann Mehrzugsteuerung"-gal, aminek jelölése az FMZ lett.
1989-ben az Arnold bemutatja a Lenz cég által neki és a Märklinnek fejlesztett rendszert.
1990 közepén a Märklin is piacra dobja ugyanezt a rendszert. Bár a rendszer a keresztségben a "Märklin Digital" nevet kapta, a Märklin-Motorola, Motorola elnevezések is elterjedtek utalva a Motorolára, aki a rendszer elektronikai alkatrészeit szállította.
Később az Arnold és a Märklin kiszállt a fejlesztésből, így a Lenz saját neve alatt vitte tovább a rendszert.
1992-ben Stan Ames - aki később az NMRA DCC munkacsoportjának elnöke lett - megvizsgálta a Lenz rendszerét, mint esélyes a szabványosításra. Az NMRA végül a Lenz digitális rendszerét szabványosította. A rendszer később a "Digital Command Control" nevet kapta, aminek rövidítése a DCC lett.
1993-ban a Märklin kiadta a továbbfejlesztett rendszerét és ezzel egyidőben megjelent a DELTA csomag, ami a rendszernek egy olcsóbb, ugyanakkor kisebb képességekkel rendelkező változata volt, elsősorban kezdők számára. (A név valószínűleg abból adódott, hogy a DELTA négy mozdonyt tudott egyszerre vezérelni.)
2001-ben a Selectrix rendszere dokumentációként felkerül az Európai Modellvasúti Szabványok (NEM) közé NEM680 és NEM681 számok alatt.
2004-ben a Märklin teljesen új rendszerrel jelenik meg, amely nem kompatibilis a régebbivel (jóllehet a központba az előző protokollt is beépítették, így az képes volt a régebbi dekóderek kezelésére). A rendszer az "mfx" rövidítést kapta, és a "Märklin System" nevet, amit később elvetettek és a régi néven ("Märklin Digital") vitték tovább a terméket. Ennek megfelelően a további - nem hivatalos - jelölések (Motorola, MM, stb.) is tovább éltek.
2005-ben a DCC bekerül az Európai Modellvasúti Szabványokba (NEM), NEM670 és NEM671 jelöléssel, mint kötelező szabvány.