DCC - hogyan működik?

Kiindulásként vegyünk egy "klasszikus" egyenáramú rendszert. Itt az egyik sínszál a pozitív, a másik pedig a negatív pólust vezeti a mozdonyok motorjához. A rendszer egyszerű: a feszültség változtatásával módosíthatjuk vonatunk sebességét és a pólusok felcserélésével a mozgás irányát. A működés könnyen átlátható és kontrollálható.

Egyenáramú táplálás

A DCC digitális rendszerben a dolog csak egy picit változik. A sínekben a feszültség állandó, azonban a polaritás folyamatosan változik, azaz egy sínszálon időről időre hol a pozitív, hol a negatív pólus jelenik meg. A pólusváltások között eltelt időt mérik a dekóderek, és ennek alapján értelmezik "0"-nak vagy "1"-nek a kapott jelet. Az "1"-esek és a "0"-k sorozata azután parancsokká áll össze. Így egyidejűleg biztosítható a járművek és a pályamenti eszközök számára az áramellátás és a megfelelő utasítások is eljuttathatók az eszközkezelő áramkörökhöz.

DCC sínjel

Azt, hogy mennyi ideig kell várnia a dekódernek a jeleket, illetve, hogy a parancsközpont milyen időközönként cserélje a polaritást természetesen szabványban rögzítették. (NMRA S-9.1 DCC Electrical Standard (2004)).

A norma szerint egy jelet két "félhullámmal" adhatunk meg, ami három váltást jelent (az első a kezdő átmenet). Ha a váltások között egyenként 58 mikroszekundum telik el, azt a vevők "1"-nek kell, hogy értelmezzék. Persze, az időzítésnek így nagyon pontosnak kellene lennie, amihez bonyolultabb elektronikára lenne szükség.

A "0" jelnél a változások között eltelt időnek legalább 100 mikroszekundumnak kell lennie és nem lehet nagyobb, mint 10000 mikroszekundum (a dekódernél ez 90 és 10000 mikroszekundum közötti érték) és - általában - a két változás itt is legfeljebb 6 mikroszekundummal térhet el egymástól.

DCC jelforma

Fent, a "0" jel leírásánál a két változás közötti időnél azt írtuk, hogy "általában" ugyanannyi időnek kell eltelnie a változások között. Amikor a DCC még nem terjedt el annyira, a rendszer tervezői szerették volna megteremteni a lehetőségét annak, hogy a digitális dekóderekkel felszerelt járművek mellett egy hagyományos, egyenáramú mozdony is közlekedhessen a pályán.

Ezért a "0" érték egyik "felét" a 100 és 10000 mikroszekundumon belül megnyújtották, azaz a jel egyik fele hosszabban volt jelen a sínekben. Ezzel az egyébként kiegyensúlyozott jelformát a pozitív vagy a negatív irányba tolva a hagyományos jármű motorja megindult. Azonban - mivel a sínekben ettől függetlenül is váltakozóáram volt - a motorok nem viselték jól az ilyen meghajtást.

Zero stretching